BEVEZETÉS

"A mesterséges ásványvizeknek nem hátrányára, hanem előnyére, a feltalálóknak pedig nem szégyenére, hanem dicsőségére válik, ha sikerül a vízbe az eddig elértnél nagyobb mennyiségben juttatni szabad szénsavat, vagy még annál is nagyobbat, mint amennyit a természetes vizek tartalmaznak." Ezzel a gondolattal kezdődik JEDLIK ÁNYOS egy latin nyelvű tanulmánya, amely rövid összefoglalásban ismerteti JEDLIK eredeti eljárását is "a szódavíz, nátrium-magnéziumos víz, Eger-, Selters-, Püllna-víz" készítésének módja címen.
Mint a győri bencés gimnázium tanára, már 1828-29-ben kezdett behatóan foglalkozni azzal, hogy idehaza felfedezze és megvalósítsa a szódavíznek és mesterséges savanyúvíznek iparilag is használható készítési módját. Erről már korábban is olvasott GILBERT "Annalen der Phisik" című művének 12. kötetében, mely szerint GENF-ben PAUL és GOFFE fizikusok már 1789. óta állítanak elő savanyúvizet, de a készítési módot titokban tartották. JEDLIK-nek nem is volt szüksége külső segítségre, hiszen kísérletezése gyorsan eredményessé vált.

Következő oldal